villanyverdák

villanyverdák

A Tesla tönkreteszi a hagyományos autógyártást

2022. május 10. - M3physto

A Tesla jelentős versenyelőnyre tett szert az elektromos autózásban, egyre nagyobb darabszámban gyártott modelljeivel és ambiciózus célkitűzéseivel pedig egyre erősebb versenyre kényszeríti a riválisait. Az autógyártók nem is tétlenkednek, az utóbbi időben hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ledolgozzák hátrányukat és megőrizzék piaci pozícióikat. 

A Tesla nyomulása szétfeszíti az autóipart - Itt a riválisok mesterterve, hogy megállítsák

Ahogy arról néhány napja megjelent cikkünkben írtunk, a Tesla nagyon komoly offenzívára készül a Model 3-mal a szedánok globális piacán. A tervezett 500 ezer és 1 millió darab közé eső éves értékesítési szám hatalmas és egyben komoly fenyegetés a rivális autógyártóknak még úgy is, hogy világosan látszik, az ehhez szükséges új gyárak megépítése, a termelés felpörgetése nem egyik napról a másikra fog megvalósulni.

A Tesla ugyanakkor nagyon érzékeny pontra tapintott, elég csak példaként említeni a német prémiumautó-gyártókat, amelyek legnagyobb darabszámban értékesített modelljei, az Audi A4-es, a BMW 3-as sorozat, vagy éppen a Mercedes C-osztály pont a Model 3 közvetlen riválisai.

Az amerikai elektromosautó-gyártó nyomulása és értékesítési sikerei, valamint az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások természetesen a versenytársakat is arra kényszerítik, hogy euró és dollár milliárdokat öljenek kutatás és fejlesztésbe, a termelőkapacitások növelésébe, új modellek gyártásába.

Mindezeknek az eredményeként a következő években valóságos elektromos autó offenzívára számíthatunk.
Az ígéretek szerint 2022 és 2025 között az elektromos autók adják több nagy gyártó teljes értékesítésének 15-25 százalékát. Az Automotive News Europe és a CleanTechnicasegítségével most azt is megmutatjuk, pontosan mire készülnek a prémiumautó-gyártók annak érdekében, hogy egyre nagyobb szeletet hasítsanak ki az elektromos autók piacából és megvédjék jelenlegi pozícióikat. 
A Tesla nyomulása szétfeszíti az autóipart - Itt a riválisok mesterterve, hogy megállítsák
A Volkswagen csoport totális átalakuláson megy keresztül, amelynek középpontjában az elektromos- és önvezető autózás, valamint a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatások állnak. Azt pedig, hogy a német autógyártó mennyire komolyan gondolja az elektromos meghajtásra történő átállást, jól mutatja, hogy terveik szerint mintegy 35 milliárd eurót fognak elkölteni az elektromobilitás területén 2022-ig. A kutatás és fejlesztésnek, az új beruházásoknak, valamint az akkumulátorbeszállítókkal kötött megállapodásoknak eredményeként 2025-re már 50 darab tisztán elektromos meghajtású modellt akar értékesíteni a cégcsoport. Ez nem véletlen, hiszen az eladásokban is nagyon ambiciózus célokat fogalmazott az autógyártó menedzsmentje, 2025-re el akarnak odáig jutni, hogy évi 2-3 millió elektromos autót adnak el globálisan, amely egyben azt is jelentené, hogy a cégcsoport teljes értékesítésének mintegy 20-25 százalékát tennék ki ezek az autók.

Amennyiben ezek a célok valóra válnak, a Volkswagen csoport lehet az az autógyártó a világon, amelynek leginkább sikerül majd felülmúlnia a Tesla értékesítéseit 2025-ben.

A távlati tervek mellett érdemes beszélni a jelenről és a közeljövőről is, a Volkswagen 6 plug-in hibriddel és 2 tisztán elektromos meghajtású modellel van jelen az európai piacon és egyelőre nagyon messze van attól, hogy elérje a milliós határt az eladásokban. Ez a helyzet viszont gyorsan változhat, ugyanis a Roadmap E projekt keretében 25 tisztán elektromos meghajtású és 20 plug-in hibrid modellt dobhatnak piacra.

A Volkswagen ráadásul az év elején bejelentette, létrehoznak egy különálló divíziót az elektromobilitás területén, amelynek kiemelt célja lesz, hogy a német autógyártót piacvezetővé tegye az elektromos autózásban. Ennek megvalósítása érdekében a Volkswagen már bemutatta az I.D. modellcsalád több tagját. Közülük elsőként a kompakt méretű, ferde hátú I.D. jelenhet meg az európai piacon, az ára pedig a tervek szerint megegyezik majd egy dízelmotorral szerelt Volkswagen Golf árával.

Félreértés ne essék, pontosan tudjuk, hogy maga a Volkswagen márka nem tartozik a prémium kategóriába és a Golf sem közvetlen vetélytársa a Tesla Model 3-nak, Elon Musk viszont nemrég ezzel az autóval kapcsolatban mondta azt, hogy új modelljük felső értékesítési határa megegyezhet majd a Golf évi 1 milliós eladási darabszámával. Éppen ezért fontosnak tartottuk megemlíteni azt, hogy milyen terveik vannak a németeknek ezen a szinten.
A szintén Volkswagen csoporttag és valóban prémiumautó-gyártó Audi is jelentős előrelépésre készül az elektromos autózás területén, első tisztán elektromos meghajtású SUV-jüket, az Audi e-Tront már be is mutatták. A jármű debütálása magyar szempontból is fontos, hiszen elektromotorjait a győri üzemben készítik majd. Az új modellek érkezésének és a gyártás felpörgetésének köszönhetően az Audinál egyébként úgy számolnak, hogy eladásaiknak mintegy harmadát adják majd a plug-in hibrid és elektromos autók 2025-re.
A Tesla nyomulása szétfeszíti az autóipart - Itt a riválisok mesterterve, hogy megállítsák
A Volkswagen csoport luxusautó-gyártója, a Porsche is egyre nagyobb hangsúlyt fektet az alternatív maghajtású járművek gyártására, értékesítésére. Az első tisztán elektromos meghajtású modelljükből, a hamarosan értékesítésre kerülő Taycanból már évi 20 ezer darab legyártására készülnek a németek. A távlati terveik között pedig az szerepel, hogy eladásaiknak több mint a felét teszik ki a plug-in hibrid és elektromos modellek 2025-re. Ez egyébként egyáltalán nem elrugaszkodott várakozás, ha azt nézzük, hogy az eladott Porsche Panamerak 60 százalékát már az általunk is tesztelt plug-in változat tette ki.
A Tesla nyomulása szétfeszíti az autóipart - Itt a riválisok mesterterve, hogy megállítsák
Néhány napja az is kiderült, hogy még Bentleyből is készülhet tisztán elektromos változat 2025 előtt annak érdekében, hogy a márka is meg tudjon felelni az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak. Adrian Hallmark, a márka vezérigazgatója beszélt arról is a Reutersnek, hogy a konkrét döntés az elektromos modellről akár egy éven belül meg is születhet.
süti beállítások módosítása