villanyverdák

villanyverdák

Már olcsóbb elektromos autót venni mint benzinest

2022. szeptember 28. - M3physto

Legalábbis Nagy-Britanniában, Japánban és Amerikában, ahol egy új kutatás több tényező figyelembe vételével erre jutott.

A Guardian által ismertetett kutatás során több tényezőt is figyelembe vettek, úgymint a vételárat, az értékcsökkenést, az üzemanyag és a biztosítás árát, illetve a fenntartási költségeket. Az eredmény pedig meglepő lett: mindegyik vizsgált piacon, azaz Nagy-Britanniában, Japánban, Texas-ban és Kaliforniában is az elektromos autók számítottak a legolcsóbbnak.

Az elektromos autókat ugyanis jóval kevesebbe kerül megtankolni, mint a benzines vagy dízeles társaikat, a fenntartásukra pedig két ok miatt is gazdaságosabb: egyrészt egyszerűbb a motorok felépítése, másrészt pedig mivel besegítenek a fékezésbe kevésbé kopnak a fékbetétek. Összességében Nagy-Britanniában 10 százalékkal volt olcsóbb elektromos autók évi költsége már 2015-ben, az utoljára vizsgált évben is.

Egy másik fontos tényező az állami támogatás volt: a britek és a japánok 5000 fontnyi, kb. 1,7 millió forintos támogatást kapnak elektromos autó vásárlásakor, míg Amerikában ez az összeg nagyjából 2,3 millió forintnyi dollár. Magyarországon egyébként az állami támogatás a vételár 21 százaléka, maximum 1,5 millió forint.

Persze nem fognak a kormányok örökké pénzt adni az elektromos autókra, de a kutatás szerint egy Nissan Leaf szintű, olcsóbb szegmensbe tartozó elektromos autó 2025-ig már állami támogatás nélkül is olcsóbb lesz, mint a hagyományos meghajtású autók. A Renault ezt a fordulópontot a 2020-as évek elejére teszi.

A kutatók azzal számolnak az elektromos autók eladása hamarosan túl fogja szárnyalni a dízelautókét. A kérdés egyedül az, hogy a gyártóknak lesz-e elég kapacitásuk legyártani ennyi autót. A kínálat már most is bőven meghaladja a keresletet.

Bizonytalan pontok még ezen túl is maradtak, az egyik legfontosabb ilyen a töltőállomások kérdése. Pasquale Romano, az egyik legnagyobb elektromos töltőállomásokat gyártó cég a ChargePoint vezérigazgatója szerint az utolsó akadály az elektromos autók előtt az autópályákról hiányzó infrastruktúra.

Ennek egyik hátráltatója az a mélyen meggyökerezett beszállítói ellátási lánc, amelyik a sokmilliónyi benzines és dízeles autót hivatott kiszolgálni. Nekik értelem szerűen nem érdekük, hogy az elektromos autókra való átállás gyorsan menjen végbe.

A Bloomberg számításai szerint mindazonáltal 61 százalékkal 363 000-re nőtt tavaly a töltőállomások száma világszerte. Világszinten Kínában, Európát nézve Németországban volt a legnagyobb a növekedés.

süti beállítások módosítása